Karácsony Magyarországon — népi szokások és ünnepi rend

Történelmi háttér

A karácsony Krisztus születésének ünnepe; Magyarországon, akárcsak a közép-európai hagyományban (német, osztrák, cseh, szlovák, lengyel), a fő ünnepi est december 24-e, Szenteste — szemben a nyugati, elsősorban angolszász gyakorlattal, ahol december 25-e a központi nap. A karácsonyfa állítása német polgári eredetű, és csak a 19. század közepétől terjedt el Magyarországon; korábban a karácsonyi élmény középpontjában a templomi liturgia és a falusi népszokások — köztük a betlehemezés — álltak (Magyar Néprajzi Lexikon, "karácsony" szócikk).

Modern megünneplés

December 24-én este a legtöbb magyar család otthon vacsorázik együtt; a hagyományos szentestei ételek között szerepel a halászlé vagy a sült hal, a mákos vagy diós bejgli, és sok háztartásban a mákos guba. A fát Magyarországon hagyományosan szenteste állítják, és a gyerekek hosszú ideig úgy tudják, hogy "a Jézuska hozta" — a nyugati Mikulás-figura ezt itt nem váltotta fel a karácsony estéjére. Az éjféli mise — néhol pásztorjátékkal kibővítve — máig népszerű. Néhány vidéken, jellemzően Erdélyben, a palóc régiókban és Borsodban, ma is él a betlehemezés: fiatalok házról házra járnak egy kis hordozható Betlehemmel, és rövid alkalmi színdarabban elevenítik fel Krisztus születésének történetét (Magyar Katolikus Lexikon).

Kulturális jelentőség

A magyar karácsony három funkciót köt egybe: vallási ünnepet, generációkon átívelő családi újraegyesítést, és népi kulturális narratíva-átadást — utóbbit főleg a betlehemezés és a karácsonyi énekek (egyik legismertebb: "Mennyből az angyal") tartják életben. A betlehemezés szokása azért érdekes a kortárs kultúra szempontjából, mert templomi liturgián kívüli, mégis vallási narratívát hordozó népi színjáték — olyan formátum, amelyből az elmúlt száz évben sok rokon hagyomány kihalt, ez azonban regionálisan tartotta magát (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, népszokás-kutatás).